A félelem jobban „ragad”, mint a mosoly?

Tényleg hajlamosabbak vagyunk jobban figyelni a körülöttünk zajló negatív hatásokra? A rossz hangulat, valóban ragadósabb, mint a jókedv? A haragot, vagy a félelmet előidéző ingerek gyorsabban és hosszabb hatást váltanak ki általánosságban az emberekből, mint mondjuk a boldogságot keltőek? A kérdésekre egy szemkamerás kutatás során kaptunk választ.

Az emocionális torzítás elmélete szerint az emberek jóval fogékonyabbak, fokozottan figyelnek és hangsúlyosabban reagálnak a negatív affektusokat kiváltó ingerekre, mint az érzelmileg pozitív stimulusokra. Úgy tartják, hogy az olyan megnyilvánulásokat, mint a harag vagy a félelem gyorsabban rögzítik, mint a pozitív vagy a semleges kifejezéseket. Lehetséges, hogy a negatív torzítás egyfajta velünk született tulajdonság, amely már korai csecsemőkorban felismerhető, kultúrától függetlenül? Ebből következtetve elképzelhető az is, hogy ez nemcsak az emberekre, hanem a nem humán főemlősökre is jellemző, egyfajta ösztön? Többek közt ezekre a kérdésekre kerestek választ a Tobii kutatói.

A vizsgálatban tehát, az evolúció tudományát és az összehasonlító pszichológiát segítségül hívva, a szemkamerát arra használták, hogy a negatív torzítás elméletét két, egymástól eltérő kultúrában (a németeknél és egy namíbiai vadászó-gyűjtögető életmódot folytató csoport esetében) tanulmányozzák, mérjék, rögzítsék, és analizálják bizonyos arckifejezések fixálását. Gyermekeket és felnőtteket vizsgáltak, arra keresve a választ, hogy a negatív érzelmekhez kötődő arckifejezéseket valóban gyorsabban, gyakrabban és hosszabb időtartamra fixálják-e a semleges vagy pozitív kifejezésekhez képest. A kutatók választ kaptak arra is, hogy a fent leírtak mennyire függenek kultúrától vagy életkortól.

Összesen 31 4-5 éves, óvodás gyermeket, 60 7 és 9 év közötti iskolás gyermeket és 40 felnőttet teszteltek. Kétféle negatív arckifejezést, a félelmet és a szomorúságot, egy pozitívat, a boldogságot és egy semleges arcot mutattak be nekik, melyek egy fehér emberén és egy afroamerikaién szerepeltek, annak érdekében, hogy kiküszöböljék a különböző etnikai csoportok arckifejezésének eltérőségét. A felnőttek és az iskolás gyermekek esetében 5 pontos kalibrálást, míg az óvodás gyermekeknél manuális kalibrálást alkalmaztak. Az arckifejezéseket párban mutatták be 3000 milliszekundumig. Mivel a gyermekek rövidebb ideig tudnak koncentrálni, számukra 56 képpárt prezentáltak, míg a felnőttek esetében 240 szerepelt a vizsgálatban, számukra a kutatás 15 percig tartott.

Az első elemzések során azt találták, hogy a német óvodáskorú gyermekek és felnőttek, valamint mindkét kultúra iskolás gyermekei számára a félelmetes arcok fixálása gyakrabban és hosszabb ideig tartott, mint a semleges arcok esetében. Érdekes eredmény az is, hogy csak felnőtteknek tettek különbséget a két negatív arckifejezés között, és fixálták a félelmetes arcokat gyakrabban és hosszabb ideig, mint szomorúakat. Emellett a pozitív érzelmeket kifejező arcok jól vizsgáztak, hiszen hasonló érzékenységgel fixálták azokat, mint a félelmet kifejező arcokat.

A második elemzés során az derült ki, hogy mind a német óvodások mind pedig a felnőttek, valamint a kulturális csoporttól függetlenül az összes iskolás gyermek, a semleges kifejezéseknél gyakrabban fixálta a félelmetes kifejezéseket.

Összességében tehát az eredmények azt jelzik, hogy a “negatív torzítás” lehet, hogy nem egy tendencia. Lehet, hogy nem is reagálunk a negatív érzelmekre erősebben, mint a pozitívakra. Az viszont helytálló, hogy hasznosabb lenne, hogy a “félelem torzítás” fogalomra utaljunk, mert a szomorú arckifejezéseket sokkal kisebb mértékben fixáljuk, mint a félelmet kifejezőket.

 Forrás: Tobii Eye Tracking Research /www.tobii.com/

This article was written by: anita